• Szigetköz
    Hazánk egyik legszebb, legérintetlenebb és mégis sokak által ismeretlen tájegysége a Szigetköz. Ez az Európában is egyedülálló vízi világ a Duna szülötte. Itt minden talpalatnyi földet a Duna hordott össze és alakított a mai képére, a mellékfolyói és a szél segítségével. A szomszédos hegyekből érkező folyam itt lelassult, és lerakta hordalékát, zátonyokat és szigetek százait építve belőle.
  • A szilva
    A Duna alsó folyásánál, Perzsiában, Örményországban és a Kaukázusban kereshetjük a szilva őshazáját - ameddig a történelmi emlékezet vissza tud nyúlni az elsuhanó időben. Ezekről a vidékekről a görögökön és rómaiakon keresztül jutott el Közép-Európába ez az ízletes, sok szempontból értékes gyümölcs.
  • Tavaszi szél vizet áraszt...
    Bizonyára sokan ismerik a gyönyörű népdalt, amelynek kezdő sorát használtam fel címnek. Még többen éreztek, vagy érezik át a társ utáni sóvárgást, amit a karácsony ideje, majd a tavasz zsongása felerősít. Vágyódó tekintettel és összeszoruló szívvel nézni a boldog párokat - sokak által megélt érzés.
  • Ünnepelj ma velünk!
    Ha azt mondom ünneplés: mi jut az eszükbe? Legtöbb embernek az ünnepnapok eseményei, amit nehéz elképzelni is ital, mértéktelen evés, éjszakázás nélkül. Olyan időszak, amikor mindkét végén szokás égetni a gyertyát.





 

Elérhetőségeink
Dr. Ősz-Farkas Ernő,
2119. Pécel,
Ráday u.12.
Tel. +36 30/ 664 3000.
E-mail

Élmények

Jó volt Ausztriában a bringázás
  |  Mariapfarr - 2010  |  2010.09.01 04:17
Cimkék: bicikli, túra, fáradság, víz, patak, hegy
Pénteken megkezdődött számunkra a bringás élet, először elmentünk St. Andre-ba a rokonokhoz, persze ez nem teljesen úgy sikerült, ahogy akartuk, mert a technika közbeszólt, és a láncomat úgy bedobta a hátsó fogaskeréksor mögé, hogy nem bírtuk kiszedni, és ezért vissza kellett vinni a hotelhez a bringát, ahol az egész fogaskerék sort le kellett szedni. Utána viszont már szerencsére nem voltak ilyen problémák, és gond nélkül átmentünk St. Andre-ba.
Mivel már délfelé járt, akkor az idő kajáltunk is, és utána egy völgybe mentünk, majd a Guma nevű hegyre, amit sajnos a rossz oldaláról kezdtünk el megmászni, és egy idő után vissza kellett fordulni, mert kapu volt, és ez nem olyan volt, amit ki lehetett kerülni. Visszafelé el is fogyott a kulacsomból a víz, de mivel arra felé lehet inni a patak vizéből, ittam is, majd megtöltöttem a kulacsomat. Mindez után már csak haza kellett tekerni egy dombos terepen, és otthon is voltam. Szombaton nem volt valami jó időnk, de ez nem rettentett el, és elmentünk megnézni egy tavat, amit Fenyvesi Tibi ajánlott, csak testvéremmel, Dáviddal arra nem számítottunk, hogy eltűnik az út, és majd cipelni kell a bringát a gyalog úton fölfelé - amúgy tekerhetetlen volt -, viszont lefelé nagyon jó volt, azt leszámítva, hogy már megfagytunk és átáztunk.
Miután vége lett a lejtmenetnek bementünk egy hüttébe melegedni. Utána már csak haza mentünk, azt is lefelé, úgyhogy nem nagyon erőltettük meg magunkat. Vasárnap úgy terveztük, hogy Dávid hosszút megy, én meg majd ahogy érzem. Az első hegy, amire felmentünk az a Großeck volt, ami először elég meredeknek indult, de lehetett rajta tekerni, utána egy kicsit lankásabb rész jött szerpentinnel, majd egy sípályán mentünk tovább, ami már eléggé meredek volt, de széles is, úgyhogy halszálkáztunk a pálya teljes szélességében, ami annyit tesz, hogy keresztbe megyünk fel. Persze azért ez sem volt annyira egyszerű, mert a tehén lepények között kellett szlalomozni. A csúcs felé közeledve már kezdett hideg lenni, a szél is elég keményen fújt. A lejtmenetben fáztunk is, úgyhogy tekerni kellett, de persze ezt a sebesség miatt is, mert nincs is jobb 60-70-nel csapatni lefelé egy sziklás terepen. A lejtő után Dáviddal elváltak útjaink, én mentem haza, ő pedig még tovább pár hegyre, de végül is én jártam jobban, mert láthattam a Tour de France utolsó szakaszának a befutóját a Champs Elysées-n, amit a sprintekben a favoritom nyert meg, úgyhogy teljesen jó volt.
Hétfőn egy 70km-es körre mentünk el országútival, ami rögtön egy emelkedővel kezdődött, ami 12 km hosszú volt és átlagban 8%-os, kb. 1740 m magasra mentünk fel 1020-ról. Ezen egyszer meg kellett állnom egy kis orr vérzés miatt, mert még az első napokban sokat vérzett az orrom a magasság miatt. De nem volt nagy probléma, mentünk tovább. Miután felértünk egy 15 km hosszú lejt menet következett, amit nem bírtam nagyon élvezni, mert rossz volt az út, de legalább 5 km után már volt egy útépítés viszont utána tükör sima aszfalt. A második hegy, amire felmentünk az a Katschberg volt, ami 4,5-5 km hosszú, attól függően, hogy mennyire halszálkázik rajta valaki, és átlagban 19%-os emelkedésű. Az első 2 km-en még bírtam menni fölfelé a 34-28-as áttétellel, de utána már km-enként meg kellett állnom pihenni 3 perceket. Miután felértem apát meg kellett várnom, ami nem volt túl jó, mert fújt a szél, meg hideg is volt, úgyhogy inkább beültem egy hüttébe, és ott vártam meg, közben még ittam teát, hogy valamivel melegebb legyen lefelé. Fél óra várakozás után már nem vártam tovább és inkább legurultam a hegyről kb. 80-nal. Onnan meg már csak haza kellett tekerni még 20 km-t a dombos terepen. Otthon később kiderült, hogy azért vártam ennyit, mert apának tolnia kellett felfelé, mert nem bírta forgatni a 38-27-es áttételét.
Másnap csak egy laza 20 km-es tekerés fel Riedingtal-ba, ahol ittunk lila tejet meg hasonlókat.
Szerdán Dáviddal elmentünk egy egész napos tekerésre, de közben azért megálltunk enni, hüttézni, térképezni, szerelni, így 7 órából mentünk 4,5-et, ebben 2 hegyet másztunk meg.
Az első a Guma volt, amin a csúcs felé tolni kellett, mert gyalog út volt, de lefelé nagyon jó kis Dh. (down hill, azaz lejtő) volt csak, annyi rondított bele, hogy volt egy kis esésem bukfenccel és hason-csúszással, de aminek nagyon örültem az az, hogy elkerültem a tehén lepényeket, és egy-két karcolással megúsztam.
A második hegynek a nevére nem emlékszem, de azon is a csúcs felé tolni kellett, meg emelgetni a bringát, de lefelé ez is nagyon jó volt, a csúcsra sajnos nem mentünk fel, mert lekéstük volna a vacsorát. A sok tolás miatt nem lett valami nagy tempó, ezért csak 43 km-t mentünk aznap.
Másnap csak egy laza 50 km-es kört mentünk országúton, ami érintette a Prebersee-t, és volt 900 m szintemelkedés az is inkább az elején, és a maradék már csak lankás föl-le volt, a kör 2. felében szinte végig lejtett, és csak egy-két kisebb domb volt benne, úgyhogy a kör 2. felén 50-es átlagot jöttem, mert az út lejtett egy kicsit, és hátszelem is volt.
Pénteken el lehetett felejteni a bringázást, mert egész nap esett, úgyhogy megnéztünk egy Porsche magán gyűjteményt.
Gönczy Gergő
Gyömrő
 
A 14 éves Gönczy Gergő számára ez a X. Sintesi Bükk Maraton versenyre való felkészülést is jelentette: augusztus elsején U15-ös kategóriában harmadik helyezést ért el GIANT Gyömrő csapat színeiben.
Czakó László
túravezető

 

 01.jpg 02.jpg