Az egész úgy kezdődött, hogy három hosszú év elteltével befejeztem alapfokú zongoratanulmányaimat, és megszereztem a kisdiplomámat. A kedvesem a nagy esemény alkalmából egy egész hetes túrázást ajándékozott nekem, egy túratábor keretein belül. Először nagyra kerekedtek a szemeim, aztán nyeltem egy nagyot. Túratábor? Egy egész héten át? Jajj nekem! - gondoltam. Végül útnak indultunk, sőt még az anyukámat is magunkkal vittük.

Amikor megérkeztünk Borzontra, esett az eső, és nagyon hideg volt. Na jól kezdődik! - sóhajtottam. Aztán köszöntött minket az Ősz-Farkas család, és bemutatták a szobáinkat egy igazi luxus házban, ahol nagy megnyugvásomra meleg víz is volt. Ahogy telt az idő, egyre több résztvevő érkezett, és megkezdődött az ismerkedés. Jó hangulat alakult ki már az első találkozáskor, ami a tábor folyamán csak egyre fokozódott.

Másnap vidáman ébredtünk, még a Nap is kisütött, úgyhogy bátran néztünk szembe a magaslatok kihívásaival. Hétfőn a Kis-kohárdra másztunk fel a legfiatalabbak útmutatásával, akik mint a duracelnyuszik szaladtak fel a hegytetőre. Gyönyörű volt a kilátás! Miután mindenki betelt a látvánnyal és a szendvicsével, visszafordultunk. Lefele menet már sokaknak szüksége volt egy-egy bot támogatására, de olyan is akadt köztünk, akinek furcsa mód egy kék cipőtalp adta meg a kellő biztonságérzetet. Kedden az Egyeskő, és az Öcsém csúcsát hódítottuk meg. Innen talán még szebb volt a kilátás, mint előző nap a Kis-kohárdról. Miután mindenki csinált pár tucat fényképet, elindultunk lefelé. A hegy lábánál szusszantunk egyet, és nagy meglepetésünkre, egyik pillanatról a másikra egy nyáj vett minket körül. Itt láthattuk csak a juhok közt Ernőt, mint jó pásztort igazán elemében! A szerdai nap egy lazább nap volt, áfonyázni mentünk. Míg a társaság egyik fele lelkesen szedte az áfonyát, addig a másik fele a fűben heverészett, és készült lelkiekben a csütörtöki túrára, a rettegett Csalhóra. Gyönyörű, meleg, napos időnk volt egészen csütörtökig, amikor ugyanis beborult az ég, és esett az eső. Nem csoda, hiszen a nap végére kiderült, hogy nem kevesen fohászkodtak egy kis csapadékért, hogy ne kelljen megmászni a rettegett hegyet. Azért nem maradt bennünk kilométerhiány, a Békás szoros kacskaringóit jártuk be, ami talán kevesebb izgalmat, de legalább annyi szépséget tartogatott számunkra, mint a Csalhó. Pénteken Szovátára mentünk. Volt, akit a fürdés, vagy a városnézés, sokakat azonban a kürtőskalács, vagy éppen egy pár szép, új bőrcipő motivált erre az útra. Volt fürdés is, városnézés is, kürtőskalács is, sőt még szép, új bőrcipő is, úgyhogy elégedetten távoztunk Szovátáról, és ha még ez sem lett volna elég, út közben megálltunk Parajdon, ahol megnéztük a sóbányát is, valamint Korondon, ahol vásárolhattunk magunknak valami apróságot. Szombaton a szálláshelyen maradtunk. Délelőtt istentiszteletet volt, aztán ebéd után egy kis sétával összekötött feladatsort kellett megoldanunk, este pedig tábortűz mellett tartottunk egymásnak élménybeszámolót. Számot vetettünk az elmúlt hét eseményeiről, és egyöntetűen kijelentettük, hogy a sok élmény mellett mindennél csodálatosabb dolog volt nap, mint nap megtapasztalni Isten áldását, és jelenlétét a tábor ideje alatt.

A hét folyamán minden napot áhitattal kezdtünk meg, és fejeztünk be. Reggelente az Ó szövetség hithőseit ismerhettük meg, esténként pedig az Új szövetség példázatairól, példázataiból tanulhattunk. A példázatokat egy folytatásos színdarab keretein belül néhány önkéntes táborozó szemléltette, meglehetősen szokatlan, és modern, ugyanakkor a mai ember számára a leginkább érthető módon. Így betekintést nyerhettünk egy rendkívül zűrös család életébe, ahol mindig történt valami egészen váratlan dolog, ami miatt nap, mint nap izgulhattunk, valamint megismerhettük Sztyepan Sztyepanovics Fjodorovics személyében az európai olajvállalatok szövetségének elnökét is, aki minden problémás ügyet elrendezett, és segítségével minden jóra fordult.

A tartalmas lelki táplálék mellett Kriszti finomabbnál finomabb ételeinek köszönhetően tartalmas testi táplálékban is bőven részesültünk.

Sokat lehetne még nosztalgiázni Zsófiról, aki rejtélyes módon midig ott volt, ahol mi is, vagy a csokigyártó remetékről, vagy az almát, banánt, és szőlőt egyszerre termő fáról, amilyet eddig csak a Sió gyümölcslé reklámjaiban láthattunk, de ha mindent kifejtenék, sose lenne vége a beszámolómnak, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót. Nagyon jól éreztem magam, sok élménnyel gazdagodtam, növekedtem hitben, és ismeretekben, sőt még a túrákat is élveztem! Köszönöm a szép ajándékot!

Deim Sára